A sün és a rózsabokor

A kis sün, aki egyedül lakott a mogyoróbokor tövében ásott kuckóban, felfedező útra indult. A tisztást már jól ismerte, és most azt gondolta, megnézi, mi lehet a távoli vidékeken. Békésen kocogott az erdőben. Ha útjába került egy-egy bogár, pajor, vagy éppenséggel kukac, azt bekapta. Így aztán még éhes sem volt. Addig-addig baktatott, míg egyszer csak egy kis házhoz nem ért. A házba nem volt kedve bemenni, de annál érdekesebb volt a ház körüli kert. A kertben mindenféle növény nőtt, de a sünit leginkább az epertövek érdekelték, ugyanis nagyon szerette az epret. Alaposan be is lakmározott belőle. Amikor már egy szem se fért bele, és tovább kocogott, a félárnyékban fölfedezett egy nagyon furcsa bokrot. Szép zöld levelei voltak, mint minden bokornak; de egyetlenegy virág sem nőtt rajta, és ahogy a süni közelebb ment, nagyon is jól látta, hogy a bokor valamennyi ága telides-teli van apró, hegyes tüskékkel.
– Ismerős! – örült meg a süni, és nyomban megszólította a bokrot. – Látom, nincs rokonod itt a kertben. Hogy kerültél ide?
– Nem tudom – ingatta ágait a bokor. – Itt hajtottam ki.
– És milyen a virágod?
– Nem tudom – ismételte a bokor. – Még sohasem virágoztam ki.
– És ki vigyáz rád? – kérdezgette tovább a süni, mert eszébe jutott, hogy neki milyen jól esett, amikor a törpék és a vakond gondoskodtak róla.
– Senki – ingatta ágait a bokor. – De csak próbáljon valaki hozzám nyúlni! Láthatod, hogy mennyi tüském van!
– Szerintem pont annyi, mint nekem – mondta a süni. – És én is egyedül vagyok.
És a süni nekiállt mesélni a bokornak arról, hogy milyen volt a nagy víz, amiben elvesztette a családját.
– Illetve az is lehet, hogy én vesztem el – tette hozzá, aztán megakadt a mesélésben, mert a földből egy jókora lótücsök mászott ki – vesztére. A süni egy pillanat alatt bekapta.
A bokor elismerően bólogatott:
– Ez igen! Olyan gyors vagy, mint a villám!
Egy szó, mint száz: a süni és a bokor összebarátkozott egymással. A süni minden nap eljött a kertbe; összeszedte a bokor körül mászkáló férgeket, bogarakat. Néha ott is aludt; máskor meg hazament a kedvenc tisztására, ahol a mogyoróbokor tövében várta a kuckója.
Egy napon, amikor meglátogatta a bokrot, látta, hogy valami idegen dolog van rajta: egy jókora fehér kötés.
– Mi történt veled? – kérdezte döbbenten.
– Nem tudom – ingatta ágait a bokor. – Kijött a házból egy ember, aki egy éles, görbe kést fogott a kezében. Belevágott a száramba, beletett valamit a nyílásba, aztán az egészet körülkötözte.
A süni hátán égnek meredtek a tüskék.
– És nem szúrtad meg? – kérdezte a bokrot.
– Á, hiába. Valami kesztyű volt a kezén. Meg se érezte.
– És miért vágott beléd? Fáj?
– Nem tudom – sóhajtott a bokor. – Nem fáj, de furcsa.
A süni másnap is, harmadnap is meglátogatta a bokrot. A kötés még mindig ott volt.
– Hívjak egy erdei egeret, hogy rágja le rólad? – kérdezte a bokrot.
– Köszönöm, nem. Már megszoktam. És különben is: valami történik a kötés alatt, mert bizsereg a száram. Inkább hagyjuk ott.
– Jó – mondta a süni. Körbejárta a bokrot, szokása szerint fölkapkodta körülötte a bogarakat, aztán hazakocogott. Talán nem lesz semmi baja a barátjának.
Amikor másnap újra meglátogatta a szúrós bokrot, alig ismert rá.
– Hát veled mi történt? Hová lettek a szép hosszú, földig hajló ágaid?
– Tegnap jött az ember, aki múltkor megvágott. Most nem kés volt nála, hanem egy görbe olló. Azt mondta: „Nincs semmi formája ennek a bokornak. Csak nő, nő a világba, virágot meg nem hoz. Megmetszem.” – és levágott rólam egy csomó ágat.
– Fájt? – kérdezte megint a süni.
– Nem; és most sokkal szabadabban jár a szél az ágaim között.
– Szegény, biztosan fázik – gondolta magában a süni, és eszébe jutott, hogy mennyire szeret összegömbölyödni a mogyoróbokor tövébe ásott kuckóban.
Egy darabig most semmi furcsa nem történt. A bokor nőhetett, ahogy kedve tartotta, a süni pedig továbbra is minden nap meglátogatta őt. Ám egy délelőtt két ember állt meg a bokor mellett.
– Hát nézd meg – mutatta az egyik a másiknak. – Már beoltottam, megmetszettem, és semmi.
– Rossz helyen van itt. Át kellene ültetni oda, ahol sokkal több napfény éri.
Elmentek, de nemsokára éles, hegyes ásókkal tértek vissza. Elkezdték kiásni a bokrot. Na, ez aztán nagyon fájt neki! Lehet, hogy az emberek vigyáztak, de mégis egy csomó apró gyökérszálacskája elszakadt. Ketten együtt kivették a helyéből, fölemelték, átvitték egy másik helyre, ott beleállították egy gödörbe, aztán körélapátolták a földet. Szegény bokor már alig volt magánál. Még szerencse, hogy a végén két vödör vizet is a tövéhez öntöttek, aztán magára hagyták. A bokor lassan megnyugodott, de még egyáltalán nem érezte jól magát. Ráadásul a friss ásás körül csak úgy nyüzsögtek a bogarak, és volt, amelyik nem csak rámászott a gyökerére, hanem rágta is!
A süni meg másnap tétován állt a bokor helye mellett. Hová tűnt a barátja? Aztán persze megtalálta. Ott sütkérezett a napfényben. A süni odasurrant hozzá.
– Hát te meg hogy kerültél ide? – kérdezte tőle.
A bokor elpanaszkodta neki, hogy mi történt vele, aztán azt mondta:
– Nem elég, hogy alig állok a lábamon, itt ez a rengeteg bogár a gyökereim között. Így sohasem fogok megerősödni. Nem tudnál csinálni velük valamit?
A süni elgondolkodott. Ő csak a föld fölött mászkáló bogarakat szokta megenni. A gyökerek között a vakondok vadászik, de az ő vakondok barátjának ez a kert túl messze van.
– Megkérdezem a törpéket! – jutott eszébe hirtelen, és már futott is, ahogy csak kurta sün-lábaitól tellett.
Otthon meg is kérdezte őket. És a föld alatti járatokat egy-kettőre bejárta a hír: egy frissen ültetett bokornak segítségre van szüksége! Mentek hát a vakondokok, akik úgyis a közelben voltak, új járatokat ástak, és egy hét múlva egyetlen bogár sem bánthatta többé a bokor gyökereit. A Nap sütött, a szél fújt, az eső esett, aztán megint jött a napsütés. A bokor egyre jobban érezte magát.
Egy napon a süni nagyon korán elindult otthonról, hogy meglátogassa a barátját. Még épp csak hogy vége volt az éjszakának. Pont akkor kelt föl a Nap, amikor odaért. A hajnali Nap első sugarai megcirógatták a bokrot. A bokor csúcsán pedig elkezdte bontogatni a szirmait egy vérpiros rózsabimbó.