|
" A lemniszkáta ... a belső és külső, a fent és lent egyesülésével jön létre; lüktetés, a keresztezés és kibontás, a kötés és elengedés között. Nem mondunk túl sokat, ha azt állítjuk, hogy az égi visszhangzik együtt a földivel" (Rudolf Kutzli)
" A lemniszkáta azáltal jön létre, és marad mozgásban, hogy a gondolkodó ember tevékennyé is válik, és gondolatait a cselekvés körében kipróbálja" (Somogyi Tibor) |
|
|
 A Törpemesék c. könyvből a fiatalabb és idősebb olvasók már jól ismerik Pittyet és Pottyot, a két manótestvért. Ebben a könyvben a szokásosnál is több dolga akad a két törpének: segíteniük kell a véletlenül túl korán fölébresztett virágmanócskának; a sün-gyereknek, akit egy tavaszi árvíz elsodort a családjától; az Aranybogárkának, aki csapdába esett, miközben lakást keresett magának; a cickánynak, aki szeleverdi rohangálásával sok gondot okozott a tisztás lakóinak. Természetesen régi és új manó-ismerősökkel is találkoznak; például az előző könyvből már megismert Grmff-törpével; a hasonlóan morcos Larvikkal; és egy félős manócskával, akinek sokáig csak a katáng volt az egyetlen barátja. Hogy kinek hogyan tudtak segíteni? Ez derül ki abból a hét történetből, amelyet az olvasó most a kezében tart.
Ára: 1.950.- Ft |
|
Őszintén szólva egyikünk sem szeretett igazán iskolába járni. Pontosabban: nem szerettünk az iskolapadban ülni. Egyikünk (a fiú) inkább ment volna szaladgálni, kisautókkal játszani: „vezetni”, ping-pongozni; másikunk (a lány) leült volna egy kényelmes, világos sarokba olvasni. Kissé mind a ketten szorongtunk, az iskolai követelmények, és a szülői elvárások súlya miatt. „Stresszesek voltunk” – mondták volna ránk, ha akkor már divatban lett volna ez a szó.
Csak évekkel később jöttünk rá (illetve tanultuk meg), hogy mit jelent egy gyermek, egy ember fejlődésében a mozgás, mekkora szerepe van abban, hogy az ember egyáltalán képes legyen tanulni, új ismereteket beépíteni a már megszerzettek mellé; és mekkora jelentősége van az emberi személyiség fejlődésének szempontjából a meséknek, történeteknek. |
|
Bővebben... [Magunkról]
|
|
|
Hol volt, hol nem volt... |
 A mesemondásról
Meséljünk! – hangzik fel naponta, akkor is, ha a családban szokás az esti mesemondás. A gyereknek azonban bármikor eszébe juthat, hogy mesét szeretne hallgatni. Akár akkor is, amikor édesanyja, vagy a nagymama nem ér rá, mert mondjuk épp ebédet főz. Miért olyan fontos a gyereknek a mese?
Első sorban a mese üzenete miatt. Bármi is történik ugyanis a mesében, a végén a Jó győz. A gyerekek pedig szeretik újra és újra átélni ezt a győzelmet, mert ezáltal biztonságban érzik magukat: bármi is történik a mese közben, a vége jó lesz! Persze ma egyre több gyermek fél, szorong, idegenül érzi magát a világban. Nem csoda. A világ túl gyors, túl hangos, túl színes, túl érthetetlen lett. Így aztán előfordulhat, hogy a mese félelmet keltő része túl erős szorongásokat aktivizál a gyermekben; ilyenkor azt szokta mondani: „Ezt ne meséld!” – de az is lehet, hogy az egész mese „tiltólistára” kerül egy időre. Ugyanakkor a neki tetsző mesét heteken-hónapokon át képes a gyermek újból és újból meghallgatni, és ez az ismétlés belsőleg megerősíti őt.
Azután itt vannak a mese képei. A szereplőket valamennyien ismerjük, látjuk magunk előtt. Tudjuk, hogy néz ki a király, a királyné, a legkisebb királyfi, az aranyhajú királykisasszony, a tündér, a manó, az óriás, a boszorkány. Még a mesebeli farkas is kicsit más, mint az, amit az Állatkertben lehet megnézni. Ezek a képek valamennyiünk közös kincsei – ugyanakkor rendkívül individuálisak. Az „én farkasom” valószínűleg csak nagy vonalakban hasonlít „a te farkasodra”. Az aranyhajú királykisasszony ruhája biztosan a földig ér; de milyen színű? Mesehallgatáskor egyszerre élhetjük át az összetartozás, a közösség és az egyediség élményét. Ezek az ősképek valamennyiünkben ott vannak, és a mesehallgatás előhívja őket. Ilyenkor az emberi agy érzelmi intelligenciáért felelős része aktivizálódik. Ez egy rendkívül fontos intelligencia-faktor a felnőtt életben, akár a családi, akár a munkahelyi sikeresség szempontjából. |
|
Bővebben... [Hol volt, hol nem volt...]
|
|
|
|
