"A lemniszkáta ... a belső és külső, a fent és lent egyesülésével jön létre; lüktetés, a keresztezés és kibontás, a kötés és elengedés között. Nem mondunk túl sokat, ha azt állítjuk, hogy az égi visszhangzik együtt a földivel" (Rudolf Kutzli)

" A lemniszkáta azáltal jön létre, és marad mozgásban, hogy a gondolkodó ember tevékennyé is válik, és gondolatait a cselekvés körében kipróbálja" (Somogyi Tibor)

Magunkról

Minden szülő tapasztalta, hogy gyermeke szeret mesét hallgatni. Sőt: ugyanazt a mesét szeretné meghallgatni nap nap után. Ennek az az oka, hogy a gyermek Én-je az ismerősség örömét éli át az ismétlődő mesemotívumokban. Bármilyen változatos is a mesekincs, fordulatos a meseszövés, valójában az igazi mese fő motívuma: az életben jelen van ugyan a rossz, de mindig a Jó győz. Mielőtt bárki is kétkedően elhúzná a száját, mondván: „No, persze, a mesében!”, idézzük emlékezetünkbe, hogy a mese egyáltalán nem volt gyerek-műfaj a XIX. század elejéig. Képekben bemutatott sors-történet, az ember és az egész emberiség szellemi fejlődésének története volt. „Hát akkor viszont mi köze van hozzá a gyereknek?” – kérdezhetné most a meghökkent olvasó. Erre a kérdésre Goethe szavaival felelhetünk a legtalálóbban: „Minden tökéletes individuális fejlődés története valójában az emberi fajta fejlődésének története”.

Korunk rendkívül erős hangsúlyt fektet az individuális fejlődésre, az egyéniség, az egyéni képességek kibontakoztatására, az önmegvalósításra. Ez azonban csak akkor fog egészségesen megtörténni a gyermekben, ha erős kapaszkodói, gyökerei vannak, ha organikusan alakul ki ön-és világismerete. Többek között ebben a folyamatban segíti őt a mesehallgatás.

Bővebben: Magunkról